Hibák, melyek miatt nem javul a diabéteszes fekély

Hibák, melyek miatt nem javul a diabéteszes fekély

Dr. Medgyesy Gábor Módosítva: 2019.12.30 20:24

Mind az 1-es, mind a 2-es típusú cukorbetegség szövődménye lehet a lábszárfekély. A problémát a legjobb megelőzni, mivel terápiája sokszor nehéz és időigényes, ám ha mégis kialakult, a lehető legnagyobb odafigyeléssel kell kezelni. Dr. Medgyesy Gábor, a Cukorbetegközpont sebésze azokra a hibákra hívja fel a figyelmet, melyet a leggyakrabban elkövetnek a betegek, ha lábszárfekéllyel állnak szemben.

Nem veszik komolyan az első jeleket

A cukorbetegek állapotukból adódóan fokozottan ki vannak téve a fekély megjelenésének. Ennek ellenére gyakran megesik, hogy bár egy megjelenő seb nem mutat gyógyulási hajlandóságot, az érintett nem fordul orvoshoz. Pedig a fekélyek igen gyorsan tudnak romlani, ráadásul súlyos fertőzésekkel is “gazdagodhat” a beteg. Éppen ezért fontos, hogy a cukorbetegségben szenvedők minden nap vizsgálják át alaposan végtagjaikat (lábujjaik között is!!), és ha sérülésük nem gyógyul megfelelően, úgy mihamarabb forduljanak orvoshoz!

Öngyógyításba kezdenek

cukorbetegség, lábszárfekélyAz interneten számos otthoni módszert találni, melyek teljes gyógyulást ígérnek. Sajnos ezért sokan öngyógyításba kezdenek, és veszik meg a recept nélkül kapható készítményeket, gyógynövényeket. A baj ezzel az, ha orvosi segítség nélkül a fekély egyre csak romlik, hiszen a probléma komplex terápiát igényel. Ezért nagyon sokan már igazán súlyos stádiumban jutnak el orvoshoz, amikor már nagyon nehéz/lehetetlen kezelni az állapotot.

Nem komplexen nézik a problémát

A diabéteszes fekély kezelése komplex terápiát igényel. Hogy eredményes legyen a terápia, szükség van diabetológusra, , dietetikusra, sebkezelőre, angiológusra, gyógypedikűrösre, valamint ha kell, akkor gyógytornászra és sebészre is. Az ő összehangolt munkájuk szükséges ahhoz, hogy a fekélytől hosszútávra megszabaduljon a beteg. Viszont ehhez az érintett aktív közreműködésére is szükség van, mivel otthonában is komoly figyelmet kell szentelni a megfelelő kezelésre, lábápolásra.

Nem megfelelő otthoni kezelés

cukorbetegség, fekélyDr. Medgyesy Gábor, a Cukorbetegközpont sebésze szerint nagyon sok múlik a betegen is, pontosabban a mindennapi, helyes otthoni kezelésen. Először kellemesen meleg vízben, meg kell mosni a lábat, majd óvatosan le kell itatni a sebről a vizet és a váladékot. Ezt követően jön a terület fertőtlenítése, hámosítása, majd a megválasztott speciális kötszer alkalmazása, végül a kompressziós terápia (rugalmas pólya). Mindemellett természetesen továbbra is nagy figyelmet kell fordítani a lábak átnézésére, kényelmes cipő viselésére, a megfelelő lábhigiéniára, benőtt köröm elkerülésére (ha mégis benőtt körömmel áll szemben, orvosi segítséget kérjen), tyúkszem és bőrkeményedés esetén pedig forduljon gyógypedikűröshöz!

 

Téma szakértője

Orvos válaszol

Tisztelt Cím!
Édesanyám 86 éves, a bal lábszár alsó részén (bokától - térdig) nagyobb kiterjedésű fekélyes sebek vannak és 2 éve nem gyógyulnak meg. Két évvel ezelőtt csípte meg bokában feltételezhetően egy pók a temetőben. Édesanyám vérképe jó, nem cukorbeteg. Bőrgyógyász szerint bőr alatti fertőzés, szívató tapaszokkal, kenőcsökkel kötéssel kezeljük. A sebek egyre nagyobbak lesznek.

Tisztelt Tóth Judit !

Vénás pangás esetleg érszűkület miatt is előfordulhatnak ilyen panaszok.
Érsebészeti konzultáció és Doppler vizsgálatot ajánlok Édesanyjának.

Üdvözlettel:
Dr. Arnold Dénes Arnold

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Szakértő

Nagyon kedves volt mindenki, és Doktor Medgyesy úr fantasztikus.

További vélemények

Hírek

HbA1c érték - mit jelez, mitől lehet pontatlan vagy félrevezető?

HbA1c érték - mit jelez, mitől lehet pontatlan vagy félrevezető?

A hemoglobin A1c (HbA1c) érték ismerete nagyon fontos a cukorbetegség kezelésének kontroll alatt tartásához, ezért azt a betegeknek rendszeresen ellenőriztetniük kell. Ugyanakkor dr. Para Györgyi, a Cukorbetegközpont – Prima Medica diabetológusa, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak bizonyos állapotok, betegségek, amelyek megléte esetén nagy eséllyel lesz pontatlan vagy félrevezető az eredmény, ilyenkor más mérést kell alkalmazni.

További részletek
Cukorbetegség édesített üdítőktől? A folyadékpótlás lehetőségei kánikulában

Cukorbetegség édesített üdítőktől? A folyadékpótlás lehetőségei kánikulában

A legújabb kutatási eredmények szerint bizonyos diétás üdítőitalok és/vagy a szacharin más formájú fogyasztása növeli a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Vagyis azoknak a cukorbetegeknek, akik gyakran kortyolják ezeket az italokat, abban bízva, hogy ezzel nem árthatnak, mindenképpen óvatosabbnak kell lenniük, és a nem cukorbetegeknek is fontos a mértékletesség. Ugyanakkor aki már diabétesszel él, annak különösen fontos a kánikulában a megfelelő folyadékfogyasztás. De vajon mit fogyaszthatnak biztonsággal a cukorbetegek? Erre a kérdésre válaszolt Pangl-Szarka Dorottya, a Cukorbetegközpont – Prima Medica dietetikusa.

További részletek
Sok cukor és elhízás okozhatja? Gyakori kérdések a terhességi cukorbetegségről

Sok cukor és elhízás okozhatja? Gyakori kérdések a terhességi cukorbetegségről

A terhességi cukorbetegséggel kapcsolatban számos félreértés, félelem él a nőkben, amelyeket azért is érdemes eloszlatni, mert a mama és a baba szempontjából is nagyon fontos ennek az állapotnak az ismerete és kezelése. Ezért dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont – Prima Medica diabetológusa összegyűjtötte a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban és megválaszolta azokat.

További részletek

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK