A cukorbetegség okozta lábszárfekély komoly életminőség romlást eredményezhet, mivel nagyfokú fájdalommal és fertőzésveszéllyel jár. Súlyos esetekben tartós mozgásképtelenséghez vezethet, szélsőséges esetekben a végtag amputációját is szükségessé teheti. Sajnos a már kialakult fekéllyel szemben egy idő után sokan feladják a harcot, hiszen kezelése igen nehézkes, főleg a súlyosabb, hosszabb ideje fennálló formájában. Dr. Pop Gábor, a Cukorbetegközpont sebésze szerint létezik azonban hatékony terápia, méghozzá a mézes sebkezelés, amivel meglepő eredményeket lehet elérni.

A diabeteses lábszárfekélyek olyan komplex, krónikus sebek, melyek hosszú távon egyrészt igen negatív pszichés hatást gyakorolnak a betegek életére, másrészt a betegségből eredő szövődmények miatt ők jobban ki vannak téve a szívinfarktusnak, a stroke-nak és a korai halálozásnak, mint azok, akiknek kórtörténetében ez a betegség nem szerepel. Terápiájának sikerességét sok esetben hátráltatja a cukorbetegség talaján fellépő szövődmények, mint pl. a neuropátia, valamint az érrendszeri szövődmények Azonban tanulmányok szerint az egyik igen hatásos terápiás módszer a mézes sebkezelés, mellyel igen jó eredményeket lehet elérni a fekély kezelésében.

Méz a diabéteszes fekély kezelésében

mézes sebkezelés, orvosi méz, sebkezelésA mézet már évszázadok óta használják a sebkezelésben, köszönhetően antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságának, így igen népszerű módszer az égési, műtéti, traumás és egyéb sebek gyógyításánál. Az utóbbi időkben azonban az orvostudomány felfigyelt a méz fekélyre gyakorolt hatására is, és több tanulmányban is bizonyították eredményességét. A méz ugyanis felgyorsítja a sebgyógyulást, véd a fertőzésekkel szemben, csökkenti a gyulladást, az ödémát, és vízelvonó tulajdonsága miatt segíti a felső, elhalt szövetek leválását.

Bizonyító tanulmányok

Egy Szaúd-Arábiában végzett, 15 hónapot átölelő tanulmányban 172, súlyos diabeteses fekéllyel küzdő beteget vizsgáltak és azt a következtetést vonták le, hogy a mézes sebkezelés hatására csökkent az amputációk száma és jelentősen javult a sebgyógyulás is.  A terápia jótékony hatását más közel-keleti tanulmány is megerősítette, ahol a páciensek állapotát 4 héten keresztül követték nyomon és a betegek már 3 hét után nagyfokú javulásról és fájdalomcsökkenésről számoltak be.

A mézes sebkezelés pozitív hatásairól írt a Journal of the German Society of Dermatology is. Egyik korábbi tanulmányában ugyanis több sebkezelési módszert hasonlítottak össze és azt találták, hogy a manuka nevű méz volt az egyetlen olyan természetes szer, ami hatékonyabb volt, mint a hagyományos orvosi módszerek.

Orvosi méz szükséges

Természetesen nagy lehet a kísértés, hogy a fekélyben szenvedő beteg a boltokban található mézet alkalmazza, ám azzal nem érhető el ugyanaz a hatás, mint a gyógyászatban használt orvosi mézzel. Ez utóbbi ugyanis speciális sterilizálási folyamatokon esik keresztül, még mielőtt a sebet kezelnék vele. Ráadásul a mézes kötés előtt szakszerűen ki kell tisztítani a fekélyt és csak utána szabad felvinni az adott területre és ráhelyezni a kötést- mondja dr. Pop Gábor, a Cukorbetegközpont sebésze. A szakember hozzátette, hogy érdemes tudni – hasonlóan a többi terápiához- a maximális és tartós eredmény érdekében a mézes sebkezelést kúraszerűen szükséges alkalmazni. Hogy pontosan hány alkalomra van szükség, az a fekély súlyosságától függ.

További híreink>>>

Téma szakértője

Specialitások:

 

Véleményeket a doktor úrról itt olvashat >>

 

Rendelés típusa:

  • személyes, rendelői vizit
  • kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

mit tegyek,nem gyógyul a lábamon a fekély?
Tisztelt Rudnák Györgyné!

Mindenképpen jelentkezzen be szakorvoshoz - a CukorbetegKözpontban dr. Arnold Dénes Arnold sebész foglalkozik ilyen sebekkel. Látnia kell a sebet az orvosnak, milyen a kiterjedése, mélysége, esetlegesen készült-e röntgen, mert akár érintheti a csontszövetet is a fekély. Doktor Úr tenyésztés is szokott a viziten csinálni, hogy célzottan tudjon adni antibiotikumot (amennyiben szükséges). Fontos azonban azt is tudni, hogy milyen a szénhidrát háztartása, van-e cukorbetegsége, hiszen gyakran annak szövődménye lehet a fekély. Amennyiben ilyen problémáról nem tud úgy a másik oka a fekély kialakulásnak különböző érbetegségek. Érbetegség esetén javasoljuk keressen fel egy angiológust IS, aki megfelelő kezeléssel segít a véráramlás helyreállításában együtt működve a sebésszel, aki közben kezeli a fekéyét a lábán. Angiológusnak javasoljuk a Trombózisközpont orvosát dr. Kósa Évát.

Tisztelettel: Papp Roberta sebkezelő specialsita

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Szakértő

Nagyon kedves volt mindenki, és Doktor Medgyesy úr fantasztikus.

Dr. Medgyesy Gábor
Dr. Medgyesy Gábor
sebész