Szénhidrát Kisokos - 1. rész

Szénhidrát Kisokos - 1. rész

Drégely Anikó Módosítva: 2023.04.26 10:41

Egy cukorbeteg számára a szénhidrát nem ellenség! Hiszen a 3 fő tápanyagunk egyikét alkotja a zsír és a fehérje mellett.

Szervezetünknek ugyanúgy szüksége van a szénhidrátra, mint bármilyen más tápanaygra. Valamint a legkönnyebben és leggyorsabban hasznosítható energiaforrásunk! 

Azonban fontos betartani a meghatározott napi szénhidrát-mennyiséget, és azt a megfelelő elosztásban fogyasztani, ami természetesen mindig egyéni, és kezeléstől függően, szakember által meghatározott. Lényeges továbbá a mennyiségen felül a szénhidrátok minősége egyaránt! A diéta összeállításánál fontos figyelembe venni az egyes szénhidrátok típusát, vagyis milyen mértékű vércukor emelkedést okoznak.

Megkülönböztetünk - kémiai szerkezet alapján (vagyis hogy egy vagy több szénhidrát molekulából áll össze a szénhidrát)- emészthető egyszerű szénhidrátokat, későbbiekben cukroknak fogjuk nevezni, emészthető összetett szénhidrátokat, ezeket keményítőknek hívjuk, illetve nem emészthető élelmi rostokat

Egy táblázat segítségével összegyűjtöttük a cukorbeteg számára lényeges tudnivalókat róluk:

SZÉNHIDRÁT TÍPUSA

ELŐFORDULÁSA

EGYSZERŰ SZÉNHIDRÁTOK- CUKROK

Monoszacharidok

szőlőcukor (glukóz)

gyümölcsök, méz

gyümölcscukor (fruktóz)

gyümölcsök, méz

galaktóz

tejcukor egyik alkotója

Diszacharidok

Répacukor (szacharóz): glukóz + fruktóz egysége

gyümölcsök, asztali cukor

Tejcukor (laktóz): glukóz és galaktóz molekulából áll

tej, tejtermékek

ÖSSZETETT SZÉNHIDRÁTOK - KEMÉNYÍTŐ ÉS ROSTOK

Emészthető

keményítők (amilóz és amilopektin)

burgonya, gabonafélék

glikogén (állati keményítők)

májban, hús izomzatban

Nem emészthető - rostok

cellulóz

növények levelei

hemicellulóz

zöldségek

pektin

gyümölcsök

A monoszacharidok tehát a szénhidrátok építőkövei, nem bonthatóak már kisebb egységekre, ők alkotják a további, bonyolultabb szénhidrátokat is.

Az élelmi rostokra pedig jellemző, hogy azdietetikai kisokos - szénhidrátok - Cukorbetegközpont emberi szervezet által termelt enzimek segítségével nem bonthatóak le, tehát nem is tudnak felszívódni. Fogyasztásuk azonban nélkülözhetetlen az egészségünk fenntartása érdekében, hiszen számos hasznos tulajdonsággal rendelkeznek. Az emésztőrendszerünk karbantartásáért felelősek, elősegítik a megfelelő bélműködést, csökkentik az éhségérzetet, hiszen vizet képesek megkötni, befolyásolják a szénhidrát- és zsíranyagcsere működését, lassítják az emészthető szénhidrátok felszívódását.

Napi ajánlott rostbevitelünket fedezni tudjuk a rendszeres zöldség, gyümölcs illetve hántolatlan gabonafélék, és belőlük készült termékek fogyasztásával.

Ha pedig neked is ismerős a „gyors” és „lassú” szénhidrát fogalma, mindenképpen olvasd el a következő dietetikai rovatunkat is!

Cukorbetegség fennállása esetén elengedhetetlen a személyre szabott étrend összeállítása dietetikussal a vércukorszint stabilizálása érdekében, mind az 1-es típusú, 2-es típusú és a terhességi cukorbetegség esetében is. Személyre szabott étkezési terv összeállítása érdekében javasolt témában jártas dietetikus segítségét kérni. A Cukorbetegközpontban elérhetőek a cukorbeteg diétában több éves szakmai tapasztalattal rendelkező dietetikusok! A helyes alapok elsajátításában mindenképp érdemes szakember segítségét kérni!

Téma szakértői

Drégely Anikó

Drégely Anikó

sportdietetikus
Szarka Dorottya

Szarka Dorottya

dietetikus
Czakó Bettina

Czakó Bettina

dietetikus, Okleveles táplálkozástudományi szakember Msc, sportdietetikus

Kapcsolódó oldalak

Hírek

Terhességi cukorbetegség: mikor kell vércukorértéket mérni és mi számít jónak?

Terhességi cukorbetegség: mikor kell vércukorértéket mérni és mi számít jónak?

A terhesség során a kismama több kötelező vizsgálaton esik át, amelyek a magzat és az anya egészségi állapotát vizsgálják. Ilyen ellenőrzés a terheléses vércukorvizsgálat (OGTT) is, melynek során kiszűrhető az, ha az érintett terhességi cukorbetegséggel küzd. Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont - Prima Medica diabetológusa elmondta, hogyan készüljenek azok a kismamák, akik terheléses vércukorvizsgálatra mennek, azok, akik otthon mérnek, pontosan hogyan és mikor kell mérni a vércukorszintet és milyen értékek számítanak jónak. 

További részletek
Homályos látás, átúszó foltok? Idősebb betegeknél fontos a retinopátia megelőzése

Homályos látás, átúszó foltok? Idősebb betegeknél fontos a retinopátia megelőzése

A cukorbetegség szövődményei kapcsán elsőre sokaknak a végtag amputáció veszélye ugrik be, de nagyon fontos felhívni a figyelmet a legsúlyosabb mikrovaszkuláris szövődményre, a diabéteszes retinopátiára is. Ez a betegség sokáig tünetmentes maradhat, és akár csak egy hirtelen látásvesztés vizsgálatakor diagnosztizálják. Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont – Prima Medica diabetológusa azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad az idősebb betegeknek legyinteniük az egyre romló látásukra, mondván, ez az idősödés velejárója. Nem csak akkor kell orvoshoz fordulni, ha már kialakult a homályos látás, a szem előtti úszó foltok, a látótérkiesés, a cukorbetegek rendszeres szemészeti kontrollja és a cukorháztartás stabilan tartása elengedhetetlen a látás megóvásához.

További részletek
Miért alakulhat ki diabéteszes neuropátia akkor is, ha „jók” a vércukorértékek?

Miért alakulhat ki diabéteszes neuropátia akkor is, ha „jók” a vércukorértékek?

A cukorbetegség egyik korai szövődménye a diabéteszes neuropátia azért alakul ki, mert a komplex anyagcserezavar károsítja a testünket behálózó perifériás idegeket. Emiatt a beteg fájdalmakat, bizsergést, érzéketlenséget tapasztal, és ez különösen meglepi akkor, amikor a vércukorértékei „papíron” jónak tűnnek. Dr. Para Györgyi, a Cukorbetegközpont – Prima Medica diabetológusa, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista magyarázta el az okokat és hívta fel a figyelmet a kivizsgálás jelentőségére.

További részletek

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK