Mogyorókrémes babka

Mogyorókrémes babka

cukorbetegkozpont.hu Módosítva: 2022.02.22 10:50

cukormentes - teljes kiőrlésű - IR barát 

Hozzávalók (7 db)

  • 220 g teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 30 gramm búzasikér
  • 1,5 dkg élesztő
  • 1 tojássárgája + 1 db tojás a kenéshez
  • 1 csipet só
  • 70 g eritrit
  • 50 g vaj
  • 1 dl tej
  • 150 gramm cukormentes mogyorókrém (bolti vagy otthoni)
  • 30 gramm törökmogyoró

 

Elkészítés

Kimérjük a hozzávalókat, majd az élesztőt kb. fél dl langyos tejbe morzsoljuk, állni hagyjuk, míg fel nem fut. Majd összegyúrjuk az összes hozzávalót, annyi langyos tejjel, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk. Ezután legalább 60 percet pihentetjük, majd két részre osztjuk a tésztát, és két ugyanakkora téglalapot nyújtunk ki belőlük. Az egyikre rákenjük a mogyorókrémet (otthon készítve törökmogyorót erős darálóval ledarálunk és ízlés szerint édesítjük), és ráhelyezzük a másik kinyújtott tésztát, úgy hogy szépen fedjék egymást.

 

Egy kés vagy pizzavágó segítségével 6-7 db csíkra felvágjuk a tésztát. A csíkokat megcsavarjuk, és feltekerjük, mint egy csigát, úgy hogy a tetején magasabb legyen a tekercsünk.

 

Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és újabb 15-20 percet pihentetjük. Megkenjük a tetejét egy felvert tojással és meghintjük durvára vágott törökmogyoróval. 180 C fokos sütőben aranybarnára sütjük kb. 15-25 perc alatt.

 

Tápanyagtartalom (1 db)

  • Energia: 360 kcal
  • Fehérje: 16 g
  • Zsír: 20 g
  • Szénhidrát: 27 g

Téma szakértői

Imre Noémi

Imre Noémi

dietetikus, Okleveles táplálkozástudományi szakember Msc
Czakó Bettina

Czakó Bettina

dietetikus, Okleveles táplálkozástudományi szakember Msc, sportdietetikus
Szögi Mónika

Szögi Mónika

dietetikus

Kapcsolódó oldalak

Hírek

HbA1c érték - mit jelez, mitől lehet pontatlan vagy félrevezető?

HbA1c érték - mit jelez, mitől lehet pontatlan vagy félrevezető?

A hemoglobin A1c (HbA1c) érték ismerete nagyon fontos a cukorbetegség kezelésének kontroll alatt tartásához, ezért azt a betegeknek rendszeresen ellenőriztetniük kell. Ugyanakkor dr. Para Györgyi, a Cukorbetegközpont – Prima Medica diabetológusa, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak bizonyos állapotok, betegségek, amelyek megléte esetén nagy eséllyel lesz pontatlan vagy félrevezető az eredmény, ilyenkor más mérést kell alkalmazni.

További részletek
Cukorbetegség édesített üdítőktől? A folyadékpótlás lehetőségei kánikulában

Cukorbetegség édesített üdítőktől? A folyadékpótlás lehetőségei kánikulában

A legújabb kutatási eredmények szerint bizonyos diétás üdítőitalok és/vagy a szacharin más formájú fogyasztása növeli a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Vagyis azoknak a cukorbetegeknek, akik gyakran kortyolják ezeket az italokat, abban bízva, hogy ezzel nem árthatnak, mindenképpen óvatosabbnak kell lenniük, és a nem cukorbetegeknek is fontos a mértékletesség. Ugyanakkor aki már diabétesszel él, annak különösen fontos a kánikulában a megfelelő folyadékfogyasztás. De vajon mit fogyaszthatnak biztonsággal a cukorbetegek? Erre a kérdésre válaszolt Pangl-Szarka Dorottya, a Cukorbetegközpont – Prima Medica dietetikusa.

További részletek
Sok cukor és elhízás okozhatja? Gyakori kérdések a terhességi cukorbetegségről

Sok cukor és elhízás okozhatja? Gyakori kérdések a terhességi cukorbetegségről

A terhességi cukorbetegséggel kapcsolatban számos félreértés, félelem él a nőkben, amelyeket azért is érdemes eloszlatni, mert a mama és a baba szempontjából is nagyon fontos ennek az állapotnak az ismerete és kezelése. Ezért dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont – Prima Medica diabetológusa összegyűjtötte a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban és megválaszolta azokat.

További részletek

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK