A nyári kánikulát sokak szervezete nem viseli túl jól, hiszen a 30 fok feletti hőmérsékletben még az egészségesek is gyakran tapasztalnak rosszulléteket. Ez a cukorbetegekre fokozottabban igaz, hiszen náluk a hőségben még nagyobb eséllyel alakul hipoglikémia. Hogy miként lehet elkerülni az állapotot, arról dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbetegközpont diabetológusát kérdeztük.

Nyár, hőség, hipoglikémia

Hipoglikémiának azt az állapotot nevezzük, amikor a vércukor szintje a 3,8 mmol/l alá csökken. Mivel ekkor kevesebb cukor kering a vérben, így a sejtek éheznek, mert nem jutnak hozzá elegendő mennyiséghez belőle. Ekkor a betegnél szédülés, remegés, izzadás, beszédzavar, súlyosabb esetben eszméletvesztés, életveszélyes állapot léphet fel. Nyáron mivel a szervezet anyagcseréje felgyorsul, az elősegíti a vércukorszint csökkenését. Ráadásul a nagy meleg és a páratartalom mellett megnöveli a hipoglikémia rizikóját többek között pl. a grill partik alatti alkoholfogyasztás, a hőségben való kirándulás, elővigyázatosság nélküli mozgás, a dehidratáció, valamint a rossz dózisú inzulin is.

Csak óvatosan az alkohollal

Az alkoholtartalmú italok nagy része vércukorszint csökkenést eredményez, ezért ügyeljen arra, hogy csakis úgy töltsön magának egy pohárral, hogy csak lassan iszik és közben falatozik valamit (pl. magas rosttartalmú, teljes kiőrlésű kekszet). Fontos továbbá, hogy nem mindegy, mit is fogyaszt, hiszen cukorbetegként a száraz pezsgő, minőségi vörösbor (lehetőleg száraz) azok, melyek megengedettek- persze mértékkel.

Felelősségteljes fesztiválozás

Nyaranta mindig rengeteg fesztivál várja a szórakozni vágyókat, ám ha valaki cukorbeteg, akkor annak fontos, hogy ügyeljen arra, hogy ugyanúgy tartsa a diétáját, gyakran mérjen vércukor szintet, valamint ne hajtsa túl magát, hanem olykor fordítson időt a pihenésre is!hipoglikéma nyáron, kánikula, cukorbetegség

Mérjen gyakrabban vércukor szintet

A nagy melegben érdemes gyakrabban ellenőrizni a glükóz szintjét, hogy még idejében felismerhesse, ha csökken a glükóz mennyisége. Reggel, valamint étkezések előtt/után mindenképp mérje meg, ám ha utazik valahova, akkor is célszerű előtte és a megérkezéskor is egy ellenőrzést tartania.

A gyakori mérés mindezeken kívül azért is hasznos, mert így el tudja dönteni, tüneteit napszúrás vagy hipoglikémia okozza.

Ne hajtsa túl magát sportolás közben

Sportolni cukorbetegség esetén is kell, sőt, ajánlott is, hiszen a rendszeres testmozgás a terápia részét képezi, mivel segít kordában tartani a vércukorszintet. Azonban nyáron ez még nagyobb óvatosságot igényel, hiszen mind a hőség, mind felelőtlen mozgás vészesen csökkentheti a glükóz mennyiségét. Fontos, hogy lehetőleg kora reggel vagy este eddzen, és semmiképp se üres hassal álljon neki sportolni! Amennyiben szeretne mozogni, de nem tudja, miként vágjon neki a nyáron, kérje ki életmódorvos vagy személyi edző segítségét!

Alacsonyabb dózisú inzulin lehet szükséges

Amint beköszönt a nagy meleg, érdemes konzultálnia orvosával az alkalmazott gyógyszer/inzulin dózisával kapcsolatban, ugyanis annak csökkentésére lehet szükség, mert nyáron általában alacsonyabb a vércukor szintje. Erre nem csupán a kánikula beköszöntével lehet szükség, hanem akkor is, ha más klímájú helyre utazik nyaralni- ezért előtte mindenképp egyeztessen orvosával!

Tartson magánál szőlőcukrot és kekszet

Bár a hipoglikémiát jobb megelőzni, ám ha tüneteket tapasztal, akkor sokat segíthet, ha bekap egy szőlőcukrot! Éppen ezért mindig legyen kéznél egy zacskóval belőle! A diabetológus emellett azt tanácsolja, hogy a beteg a szőlőcukor mellett mindig vigyen néhány kekszet is magával, mert a szőlőcukor hipoglikémia esetén bár megemeli a vércukorszintet, de nem tudja tartosan megtartani a magasabb értéket- mondja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa,

Kérdése van? Segít a telediabetológia

Amennyiben valaki cukorbeteg, akkor olykor kérdései támadhatnak a terápiát, tüneteiket illetően, főleg akkor, ha frissen felfedezett diabetes-esről van szó. Ha esetleg két konzultáció közt kérdése van, illetve ha épp nyaral, érdemes segítségül hívni a telediabetológiát, mivel így szoros kapcsolatban maradhat orvosával, dietetikusával, életmód orvosával, stb.

Ehhez elég a vércukormérőjén kívül egy alkalmazás, mellyel felviheti vércukor eredményeit, kérdéseit, mozgását, étkezését a rendszerbe. Azokat egy pillanat alatt megoszthatja az adott szakemberrel, aki választ adhat kérdéseire, nyomon követheti állapotát és szükség esetén az alkalmazott terápia dózisán is módosíthat.

Téma szakértője

Specialitások:

Rendelés típusa:

  • személyes, rendelői vizit
  • távkonzultáció (skype, telefon)
  • kizárólag magyar nyelvű, felnőtt ellátás (18 éves kor felett)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktor úr/ Doktornő! Másfél év próbálkozás után végre teherbe estem, jelenleg 7 hetes várandós vagyok. Aggodalmamat egy 1 éves lelet okozza. glükóz 0' (5,1 mmol/L) 60' (10,5mmol/L) 120' (6,3 mmol/L) inzulin 0' (4,9 mIU/L) 60' (55,6 mIU/L) 120' (31,6 mIU/L) Amikor ezek az értékek készültek egyáltalán nem figyeltem az étkezésemre, akár napi 2 tábla csokit befaltam, mondván megengedhetem magamnak mert 52 kg vagyok. Azóta édesítőszert használok és teljes kiörlésű pékárukat fogyasztok, azonban túlzás, hogy nagyon tartanám a diátát (gondolok itt elsősorban a napi 5X étkezésre, illetve nem számolgatok, hétvégén édesanyám nem diétás ebédjét fogyasztom stb.) Amikor a baba fogant pláne elengedtem a diétát, mert egy olyan életszakaszomba kerültem. Kérdésem, hogy ez mennyire számít enyhe IR-nek? Igyekszem odafigyelni, de megmondom őszintén vagy nagyon nagy az étvágyam vagy semmi sem megy le a torkomon. Egy kis édesség, pizza megárthat vagy inkább teljesen mondja le ezekről? Ez a stádiumú IR okozhat vetélést, ha csak a leírtakra figyelek oda? Válaszát előre is köszönöm! Dóra
Csányiné Szabó Dóra

Dr. Porochnavecz Marietta

diabetológus
Kedves Dóra !

Az elküldött vércukor terhelése normál értékeket mutatott, inzulin szintnél minimálisan emelkedett volt a 60 perces érték. Ez nem okoz komoly problémát. Javasolom, hogy azért diétázzon, napi 5-6 x étkezés indokolt. Cukros üdítők és a nagy cukortartalommal rendelkező ételek kerülését ajánlom. Reggelire vacsorára inkább lassan felszívódó szénhidrátokat, teljes kiőrlésű kenyeret zsemlét húsfélét zöldséget fogyasszon, tízóraira uzsonnára gyümölcsöt, ebédre, húsfélét sok zöldséget , és valamilyen köretet. Emellett rendszeresen mozogjon kb. napi 30 percet. A 24. héten kerül majd sor a vércukor terhelésre és az dönti majd el, hogy fennáll-e terhességi cukorbetegség.

Üdvözlettel:
dr Porochnavecz Marietta
belgyógyász,diabetológus

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

minden szempontból nagyon jó volt

A megrendelt egészségügyi szolgáltatásuk minden szempontból nagyon jó volt, és kielégítette elvárásomat. Nagyon bízom abban is, hogy a kapott javaslatok eredményesek lesznek, természetesen szükséges lesz a kapott utasításokat pontosan betartanom.             

Dr. Porochnavecz Marietta
Dr. Porochnavecz Marietta
diabetológus, belgyógyász, terhességi cukorbetegség specialistája

Kapcsolódó videók