Cukorbetegeknek természetes

Cukorbetegeknek természetes "csodaszer" a mozgás

cukorbetegkozpont.hu Módosítva: 2019.12.30 15:11

A megfelelően kialakított életmód nem csak csökkenti a cukorbetegség rizikóját, de a már kialakult betegségben is jelentős javulás érhető el általa. Dr. Babai László, a CukorbetegKözpont életmód orvosa a cukorbetegek számára kialakított életmód program hatásairól beszélt.

A baj ritkán jár egyedül

A diabétesz ma hazánkban közel 7-800 ezer embert érint, és további 200 ezerben lappang a betegség, sajnos már a fiatalok és gyerekek közt is. A betegség kialakulását nagymértékben elősegíti a mozgásszegény életmód, a túlsúly (különösen a hasi területen jelentkező elhízás), a helytelen étrend, az öröklött hajlam és a terhesség során mért magasabb vércukorérték.
Fontos, hogy a diabéteszre ne önálló betegségként tekintsünk, hiszen megjelenése rendszerint több tényező együttes fennállásának következménye. A metabolikus szindróma egy olyan tünetegyüttes, mely egyaránt okoz magas vérzsír-, vérnyomás- és vércukor értékeket. Éppen ezért a cukorbetegség gyakran jár együtt például magas vérnyomással is, így a probléma megelőzéséhez, kezeléséhez is átfogó programra van szükség.

Természetes "csodaszer" a mozgás

Diabétesz esetében a kezelés alapja a megfelelő étrend és a rendszeres, személyre szabott mozgás. A sport és a táplálkozás célja kiegyensúlyozni, ideális szinten tartani a vércukorszintet, megfelelő szénhidrátbevitellel javítani a szervezet működésén. Az edzéssel ráadásul a vércukorszint kóros csökkenése és növekedése is megakadályozható. Éppen ezért veszélyes, ha egy cukorbeteg azt hiszi, vissza kell szorítania a fizikai aktivitását.  
– Cukorbetegeknek a megfelelő kezelés mellett szinte receptre kellene felírni a mozgást- ismerteti dr. Babai László. – Amellett, hogy a rendszeres fizikai aktivitás karbantartja a testsúlyt, az izmokat, és hat a stressz ellen, bizonyítottan csökkenti a vércukorszintet, a vérnyomást, a vérzsírok szintjét, a szövődmények kockázatát, valamint kevesebb lesz inzulinszükséglet is. Ennek az a magyarázata, hogy amikor az izmok dolgoznak, tápanyagként jelentős mennyiségű cukrot, zsírt vesznek fel a vérből.

Kombinált edzés a cukorbetegség ellen

Eddig nem volt egészen világos, hogy mely típusú mozgásforma a leghatékonyabb a 2. típusú cukorbetegeknek. Volt olyan irányzat, amely az aerob mozgást ajánlotta, mások az úgynevezett rezisztenciaedzést (izomfejlesztést) preferálták.
A JAMA című szaklap cikkéből kiderül, hogy a Louisiana State University System kutatásai szerint a két edzéstípus kombinációjának pozitívabb hatása van a cukorbetegségre, mint a külön-külön végzett mozgásformának. A kutatásokba 262 ülő életmódot folytató cukorbeteget vontak be, és a hemoglobin A1c szintjüket mérték izomfejlesztő edzés, aerob mozgás és a kettő kombinációjának hatására (ezt az összetevőt rendszeresen monitorozzák diabetes mellitus esetén). A résztvevők – akiknek 63 százaléka nő – átlagéletkora 57 év volt, átlagosan 7.1 éve éltek cukorbetegként és a hemoglobin A1c szintjük átlaga 7.7 százalék volt.
A vizsgált személyek egy 9 hónapos programban vettek részt, 73-an izomfejlesztést végeztek, 72-en aerob edzést folytattak, 76-an a kombinált program részesei voltak, míg 42 személy az inaktív kontrollcsoportot alkotta.
Az eredmények szerint a kizárólag rezisztenciaedzést végző személyeknek 0,16 százalékkal csökkent a hemoglobin A1c szintjük, az aerob edzésben részt vevőknek 0,24 százalékkal, míg a kombinált edzésformával 0,34 százalék volt a csökkenés a nem mozgókhoz képest. Sőt, míg a nem mozgók 39 százalékának volt szüksége hipoglikémiás gyógykezelésre, addig a rezisztenciaedzést végzőknek csupán 32, az aerob módon mozgóknak 22, és a kombinált edzést folytatóknak csupán 18 százaléka igényelt gyógyszerelést.

Mit jelent a szakmai támogatás?

- Diagnosztizált diabétesz esetén döntő a gondosan megtervezett táplálkozás és a megfelelő intenzitású és típusú mozgás, amelyről egy életmódfelmérés során személyre szabott program alakítható ki - hangsúlyozza dr. Babai László életmód orvos. - Így azok a cukorbetegek, akik bizonytalanok abban, mit tehetnek meg és mit nem, akik esetleg alapbetegségekkel küzdenek, vagy bármilyen mozgásszervi problémájuk, esetleg ételérzékenységük van, biztonságban érezhetik maguk a szakemberek felügyelete mellett.

A dietetikusból, mozgásterapeutából és szakorvosokból álló csapat olyan hosszú távú változásokat indíthat el, amelyek végső soron megváltoztathatják a páciens életét.  

Téma szakértői

Varga Dóra

Varga Dóra

vezető dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember MSC
Dr. Fövényi József PhD

Dr. Fövényi József PhD

diabetológus, belgyógyász, endokrinológus, obezitológus
Dr. Para Györgyi

Dr. Para Györgyi

diabetológus, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista

Kapcsolódó oldalak

Hírek

Sok cukor és elhízás okozhatja? Gyakori kérdések a terhességi cukorbetegségről

Sok cukor és elhízás okozhatja? Gyakori kérdések a terhességi cukorbetegségről

A terhességi cukorbetegséggel kapcsolatban számos félreértés, félelem él a nőkben, amelyeket azért is érdemes eloszlatni, mert a mama és a baba szempontjából is nagyon fontos ennek az állapotnak az ismerete és kezelése. Ezért dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont – Prima Medica diabetológusa összegyűjtötte a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban és megválaszolta azokat.

További részletek
Mi a teendő, ha a szöveti cukor monitorozó eszköz nem megfelelően működik?

Mi a teendő, ha a szöveti cukor monitorozó eszköz nem megfelelően működik?

A szöveti cukor monitorozás (CGM) egy olyan modern segítség a cukorbetegeknek, sőt akár az inzulinrezisztenseknek is, amely láthatóvá teszi a vércukorszint alakulását, az életmód és az esetleges kezelés hatásait, adott esetben figyelmeztethet arra is, hogy sürgős beavatkozásra van szükség. Előfordulhatnak azonban olyan jelek, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a CGM szenzor nem megfelelően működik. Dr. Para Györgyi, a Cukorbetegközpont diabetológusa, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista elmondta, mi a teendő a legjellemzőbb helyzetekben.

További részletek
Hogyan függ össze a cukorbetegség és az elhízás a szív és vese egészségével?

Hogyan függ össze a cukorbetegség és az elhízás a szív és vese egészségével?

A cukorbetegek (főként a 2-es típusú diabétesz esetén) jelentős része túlsúllyal, elhízással is küzd, és ha más értékeiket is ellenőrzik, gyakran kiderül, hogy magas vérnyomásuk, emelkedett vérzsírszintjeik is diagnosztizálhatók. Ez együttesen képezi a metabolikus szindrómát, amely elsősorban a szív-érrendszer veszélyezteti. A szívbetegségek azonban a vesére is hatnak, méghozzá negatívan. De vajon mi lehet ennek a bonyolult összefüggésrendszernek az eredője és a megoldása? Mit jelent a kardiorenális metabolikus szindróma és hol a szerepe ennek kezelésében a diabetológusnak? Erre a kérdésre adott választ dr. Para Györgyi, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

További részletek

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK