Olykor-olykor mindenkinél felléphetnek különböző szemfertőzések: gondoljunk csak az árpára, vagy a bakteriális kötőhártya gyulladásra. Szerencsére mindkét állapot gyorsan gyógyul, és utána legtöbbször hosszú ideig nem is jön elő. Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa arra figyelmeztet, ha túl gyakran előfordul a probléma, akkor érdemes ellenőriztetni a vércukor szintjét, mivel cukorbetegségre is felhívhatja a figyelmet. 

Magas glükózszint és fokozott fertőzéshajlam 

A diabetes egyik jellemzője, hogy az érintettek lényegesen hajlamosabbak különböző fertőzésekre, mint azok, akiknek vércukorszintje a normál tartományon belül mozog. A tartósan magas glukóz mennyiség egyrészt olyan közeget teremt a baktériumok, gombák, vírusok számára, mely kedvez azok szaporodásának, másrészt akadályozza a fehérvérsejtek védekezését a mikroorganizmusokkal szemben, ráadásul a normál véráramlást is rontja, ami szintén kedvez a fertőzéseknek. 

A gyakori szemfertőzések jelezhetik a cukorbetegséget 

Érdemes tudni, hogy a fokozott fertőzési hajlam a szemet is érintheti. Így azoknál, akik gyakran szenvednek árpától vagy kötőhártya gyulladástól, gondolni kell arra, hogy ez cukorbetegséget is jelezhet- mondja Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa. 

Rendezze a vércukorszintjét  

diabetes gyakori szemfertőzésAmennyiben gyakran tapasztal különböző szemfertőzéseket (vagy más szervet érintő fertőzést), úgy éhgyomri vércukor meghatározással, majd, ha szükséges cukorterheléssel (OGTT vizsgálattal) érdemes ellenőriztetni a vércukor szintjét. Az eredmények ismeretében dönthető el, hogy fennáll-e szénhidrát anyagcserezavar, és ha igen milyen mértékben. Amennyiben kóros értékek igazolhatók, az értékek függvényében az alábbi kezelések jöhetnek számításba: 

  • Életmódterápia (speciális diéta, rendszeres testmozgás) 

Az életmódterápia minden esetben kötelező elem, gyógyszerre vagy/és inzulinra súlyosabb esetekben van szükség. Miután rendezésre kerültek a glükóz értékek, úgy a fertőzések gyakorisága is lecsökken, ám érdemes diabetológus orvos mellett szemész orvost is felkeresni, aki kiszűrheti a cukorbetegség esetleges szemészeti szövődményeit is. 

Téma szakértője

Specialitások:

Főorvos Úr rendelése jelenleg szünetel, szíves megértésüket kérjük!

Véleményeket a doktor úrról itt olvashat >>

 

Rendelés típusa:

  • személyes, rendelői vizit
  • távkonzultáció csak kontrollra érkező páciensekkel (telefon)
  • kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)

 

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktor nő/úr! Párom 31 éves vékony testalkatú ,mivel édesapja 30-as évei óta cukorbeteg és a látásával komoly problémák vannak illetve az egyik lábát már amputálták ezért fokozottan odafigyelek arra hogy időnként elmenjen ellenőrzésre! Sajnos az utóbbi 2 évben magasabb volt a cukorszintje ezért elküldött minket a diabétesz ambulanciára ahol egy sor további vérvizsgálat megállapították hogy 2-es típusu cukorbetegsége van azonban még nem kell kezelni. Mostanában viszont egyre sűrűbben hány és hasmenése van ,gyomorfájdalmakkal küszködik,lábaiban izomfájdalmak jelentkeznek,fáradékony. Orvoshoz nemigen szeret járni ,Én viszont aggódom és tulajdonképpen a kérdésem az lenne ,hogy előfordulhat e ezek a tünetek alapján ,hogy a kialakuló cukorbetegségének a szövődményei? Sűrűn előfordul nála a szapora szívverés és légszomj is aminek hatására töbször igen komoly pánikroham tört rá és 2-szer is a sűrgősségin kötöttünk ki ahol az ügyeletes orvos azt mondta pánikbeteg. Viszont Én azt gyanítom ,hogy ez talán inkább a cukorbetegsége miatt van. Vàlaszukat előre is köszönöm, üdvözlettel Jakab Tünde
Jakab Tünde

Dr. Bibok György

diabetológus
Tisztelt Jakab Tünde!

A párjának a hasmenése, gyomorpanaszai és az izomfájdalmak nagy valószínűséggel nem a cukorbetegséghez társuló tünetek viszont súlyosságuk alapján érdemes orvoshoz fordulni, pl. gastroenterológiai szakrendeléshez.

A fáradtság lehet esetleg magasabb vércukor következménye, de ehhez ismerni kellene, hogy milyen vércukra van a párjának.

A szapora szívverés és a légszomj sem a cukorbetegség közvetlen tünete.

Érdemes a panaszokkal először a háziorvost felkeresni, majd a megfelelő szakorvosi rendelést.

Üdvözlettel

Dr. Bibok György

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Bizalmi kapcsolatot épít

A Főorvos Úr alapos, őszinte, gyakorlati tanácsokat ad, érthetően elmondja az összefüggéseket, kölcsönös bizalmi kapcsolatra épít, ami szerintem elengedhetetlen egy diabetológiai terápiánál.

Dr. Bibok György
Dr. Bibok György
diabetológus, belgyógyász

Kapcsolódó videók