A cukorbetegség számtalan szövődményt indukálhat, melyek egy része komoly hatást gyakorol a mindennapi életre. A tartósan magas vércukorszint vonzata sajnos a perifériás idegeket is érintheti, melynek következtében neuropátia jön létre. Hogy ez pontosan mit takar, mik a tünetei, és hogy milyen vizsgálatok szükségesek a szűréséhez, arról Dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbetegközpont diabetológusát kérdeztük.

Online Bejelentkezés

Dr. Para Györgyi

Széll Kálmán tér - 1015 Budapest, Ostrom utca 16

A cukorbetegek felénél fellép

Cukorbetegség okozta neuropátia a perifériás idegeket érinti (vagyis az agyon és a gerincvelőn kívüli idegeket). Statisztikák szerint a cukorbetegek több mint felénél kialakul valamilyen szintű neuropátia- elsősorban azokat veszélyezteti, akik több mint 20 éve cukorbetegek, 40 év felettiek, illetve akiknek nehezen sikerül kordában tartani a vércukor értékeiket. 

Az állapot nem csak zavaró és kellemetlen, hanem veszélyes is, ugyanis ekkor az érzékcsökkenés/kiesés miatt a beteg nem veszi észre, ha megsérült. Pedig a gyors fertőtlenítés és sebgyógyítás igen fontos a diabetes-ben szenvedőknél, mivel egy kis sebből is súlyos fekély alakulhat ki.

neurpátiás vizsgálatokMik a tünetei?

  • Zsibbadás
  • Hangyamászás érzés
  • Érzékelés gyengülése/érzéketlenség
  • Indokolatlan fájdalom
  • Égő érzés
  • Extrém érzékenység tapintások iránt
  • Koordinációs zavarok

Komoly gondokat okozhat

A neuropátia igen súlyos gondokat okozhat, ezért fontos komolyan venni, és már a legapróbb jeleknél orvoshoz fordulni! Attól függően, hogy pontosan mely idegeket érint a probléma, olyan gondokat generálhat, mint a diabéteszes láb, fekély, emésztési gondok, vizelettartási zavar, szexuális problémák.

Tüneteket tapasztal? Irány a neuropátia szűrés!

Mivel nagyon gyakori szövődményről van szó, így tünetek esetén azonnal, azok hiányában pedig 1-1,5 évente kell neuropátia szűrésen részt venni, melynek során ellenőrzik a beteg érzékelését. Ehhez az alábbi tesztek vannak az orvosok segítségére:

Kalibrált hangvilla

Ekkor a páciens vibrációérzetét vizsgálják mind a négy végtagon. A hangvillát a szakember rezgésbe hozza, felhelyezi, és megállapítja azt az értéket, amikor az illető már nem érzi. A 8 fokú skálából, ha az eredmény 5 vagy annál kevesebb, úgy neuropátia áll fenn, de a gyanú már 6-nál megjelenik.

Tip Term próba

Ez esetben a páciens hőérzetét vizsgálják, méghozzá egy olyan eszköz segítségével, melynek egyik fele műanyag, másik fele meg fém. Normál esetben a két rész hőérzetében különbség van, ám neuropátia esetén a páciens ugyanolyannak érzékeli.

Neuropad

Neuropátia során a talp verejtékezése lényegesen csökken. Ennek vizsgálatára egy olyan kép színű tapasz szolgál, mely normál verejtékezés hatására rózsaszínűvé változik. Amennyiben ez nem történik meg, nem elégséges a verejtékezés.

Neurotip

cukorbetegség okozta neuropátiaA neuropátiás betegek nem, vagy csak kevéssé érzékelik a fájdalmat, így könnyen sérüléseket szerezhetnek. Hogy a fájdalomérzet mértéke kiderüljön, a szakember egy steril, tompa tűt a páciens bőrére helyez és enyhe szúrást gyakorol rá. Ha az érintett ezt nem érzékeli, az problémát jelez- mondja dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

 

Mi a teendő, ha fennáll a neuropátia?

Sajnos, ha már egyszer kialakult a neuropátia, azt visszafordítani nem lehet, ám az állapot romlása lassítható, valamint fokozott odafigyeléssel elkerülhető az olyan szövődmény kialakulása, mint pl.a fekély. Nagyon fontos ekkor (is) a vércukorszint kordában tartása, a rendszeres kontroll, valamint a megfelelő lábápolás.

Téma szakértője

Specialitások:
  • Szöveti cukor monitorozás (CGM)
  • Prediabetes
  • 2-es típusú cukorbetegség diagnosztizálása és kezelése
  • Ingadozó vércukorértékek beállítása
  • Cukorbetegség szövődményeinek kivizsgálása, neuropátiás vizsgálat

Rendelés típusa:

  • személyes rendelői vizit
    • Mammut 2: K, Sze, P
    • Kolosy tér: H
    • Bosnyák tér: Csü
  • távkonzultáció (skype, telefon)
  • magyar, angol és német nyelvű ellátás / consultation in English and German available
  • kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktornő! 31 éves vagyok, férjemmel babát szeretnénk, el kellett kezdenünk a meddőségi kivizsgálást. Inzulinrezisztencia kizárása miatt 3 pontos vércukor és inzulin vérvételen voltam, az eredmények a következők: Éhgyomri vércukor 4,8 60 perces 4,7 120 perces 4,5 Éhgyomri inzulin 6,4 mIU/L 60 perces 33,6 120 perces 24,0 Homa index: 1.37 176 cm, 63 kg vagyok, oda szoktam figyelni az étkezésekre, igyekszem egészségen enni. A kérdésem, hogy a terheléses eredményem jónak számít-e? A 60 és 120 perces glükóz alacsonyabb, mint az éhgyomri, ez gondot jelez? Segítségét előre is köszönöm.
Becker Melinda

Dr. Porochnavecz Marietta

diabetológus
Kedves Melinda !

A küldött laboratóriumi eredményei nem utalnak sem cukorbetegségre sem inzulin rezisztenciára. A terhelés során mért mérsékelten alacsonyabb értékek nem jelentenek problémát.

Üdvözlettel:

dr Porochnavecz Marietta
diabetológus, belgyógyász

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Kedvesség és törődés

A Doktornō maximálisan felkészült, alapos, rendkívül empatikus és kedves személyiség. Valamennyi kérdésemre választ kaptam és ellátott hasznos tanácsokkal is. A legprecízebb orvos akinél valaha voltam. 

Dr. Para Györgyi
Dr. Para Györgyi
diabetológus, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista

Kapcsolódó videók