Ha nem figyel a vércukorra és az inzulinadásra, súlyos komplikáció is kialakulhat

Ha nem figyel a vércukorra és az inzulinadásra, súlyos komplikáció is kialakulhat

dr. Bibok György Módosítva: 2020.05.27

Nincs olyan élethelyzet, amelyben a cukorbetegek elhanyagolhatnák a kezelésüket, hiszen ez veszélyes lehet. A diabéteszes ketoacidózis például egy igen súlyos, életet veszélyeztető komplikáció lehet, amelyet az inzulin relatív vagy abszolút hiánya okozhat. Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa szerint emögött azonban nem csak bizonyos betegségek állhatnak, de az inzulinadagolás véletlenszerű kihagyása vagy többszöri elhagyása is.

Milyen tünetekkel jelentkezik a diabéteszes ketoacidózis?

Amikor a szervezet nem termel elég inzulint és nem is jut hozzá kívülről, kénytelen elkezdeni a zsírok lebontását, hiszen glükóz híján valahonnan „üzemanyaghoz” kell jutnia. Ez a folyamat úgynevezett ketonok megjelenését eredményezi a véráramban, ami – kezelés nélkül – diabéteszes ketoacidózis kialakulásához vezethet. Ennek tünetei gyakran igen gyorsan, akár 24 óra alatt megjelenhetnek, és feltétlenül orvosi segítséget igényelnek az ilyen tüneteket mutató betegek. Az is előfordulhat, hogy ilyen tünetek kapcsán diagnosztizálják először a cukorbetegséget. Mivel kell orvoshoz fordulni?

  • Erőteljes szomjúság érzés.
  • Gyakori vizelés.
  • Hányinger, hányás.
  • Hasfájás.
  • Gyengeség, kimerültség.
  • Légszomj.
  • Acetonszagú, esetleg gyümölcsös illatú lehelet.
  • Zavartság, akár eszméletvesztés.

A helytelen inzulin adagolás a ketoacidózist kockáztatja.A tünetek mellett magas vércukorszint és a magas ketonszint észlelhető a vizeletben, ami laboratóriumi vizsgálatokkal mutatható ki, de tesztcsíkkal is szűrhető. 
- Aki diagnosztizált cukorbeteg, annak tudnia kell, hogy bármely lázas betegség, sérülés vagy tartós stressz esetén gyakrabban érdemes mérnie a vércukorszintjét, és kapcsolatba kell lépnie az orvosával, ha az magasabb, mint a számára megadott célérték és nem reagál a szokásos kezelésre. Erre jelen helyzetben megfelelő megoldás lehet a távkonzultáció is– ismerteti dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa. - Ha a tünetek közül több is jelen van, illetve ha a vércukorszint tartósan magasabb, mint 16.7 mmol/l orvossal kell konzultálni, vagy felkeresni a sürgősségi betegellátó osztályt, hiszen a kezeletlen diabéteszes ketoacidózis akár végzetes is lehet. 

Okok és rizikófaktorok

A diabéteszes ketoacidózis szempontjából veszélyeztetettebbek az 1-es típusú cukorbetegek (bár ez nem jelenti azt, hogy a 2-es típusban nem fordulhat elő), és azok, akik gyakran megfeledkeznek az inzulinadagolásról. Vannak azonban konkrét okok is, amelyek kiválthatják ezt az állapotot: 

Egyes betegségek

A fertőzések és bizonyos más betegségek (jellegzetesen ilyen a tüdőgyulladás és a húgyúti fertőzések, bélrendszeri megbetegedések) fokozott inzulin szükségletet eredményezhetnek és így abszolút vagy relatív inzulin hiány alakulhat ki, mely diabéteszes ketoacidózishoz vezethet.

Az inzulinterápia problémái

Ha nem megfelelően van beállítva az inzulinterápia, vagy ha a beteg nem elég pontosan adagolja magának, vagy kihagy egyes adagokat, túl kevés inzulin juthat a szervezetbe, ami szintén a veszélyhelyzet kialakulásához vezethet.

A megelőzés lépései

Egy ilyen súlyos állapot esetében mindenképpen a megelőzésre kell törekedni, hiszen ellátás nélkül a kialakult krízis akár végzetes is lehet. A következő lépéseket kell betartani:

  • Fontos, hogy a beteg kövesse a diabetológussal, dietetikussal egyeztetett szabályokat az étkezés és inzulin adagolás tekintetében.

A gondosan megtervezett étkezési és mozgási terveket minden körülmény közt tartani kell, ahogyan a szájon át szedhető gyógyszereket vagy az inzulint is fontos megfelelően (időben, megfelelő időközökkel) adagolni.

  • Rendszeresen mérni kell a vércukorszintet.

A rendszeres diabetológiai ellenőrzés elengedhetetlen.Inzulinnal kezelt cukorbetegeknek legalább naponta háromszor-négyszer mérniük kell a vércukorszintjüket, tartós stresszhelyzetben vagy betegség esetén akár ennél gyakrabban is. A vércukormérés elsősorban a főétkezéseket megelőzősen és lefekvési időben történjen, de néha étkezés után egy vagy másfél órával is érdemes ellenőrizni a vércukrot, hogy az étkezés milyen vércukorszint emelkedést provokált. Modern eszközök segítségével lehetséges a szöveti cukorszint folyamatos ellenőrzése is, hogy így még pontosabb képet kaphasson a beteg és a kezelő orvos a cukorháztartás állapotáról. Az eredményeket akár online, telediabetológiai konzultációk révén is meg lehet beszélni. A szöveti glükóz méréséhez az érzékelő elektródát, a szenzort a has bőr alatti szövetébe helyezik be egy egyszerű eszköz segítségével, mely 5 percenkénti átlagolt glükóz szintről küld adatot a fogadóegységhez. A szenzor általában 7 napig működik, utána történik az adatok kiértékelése számítógépes program segítségével – hangsúlyozza dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

  • Igénynek megfelelően kell adagolni az inzulint.

A cukorbeteg gondozás egyik legfontosabb pontja, hogy felkészítse a beteget, hogyan igazítsa az inzulin adagját a körülményekhez, az állapotot befolyásoló tényezőkhöz, mint például az étkezés, a fizikai aktivitás, a betegségek, és más tényezők. Ha a vércukorszint emelkedni kezd, követni kell a kezelési tervet vagy kérdés esetén konzultálni kell a diabetológussal a célértékekhez való visszatérés érdekében.

  • Ketonszint mérése

Gyorstesztek segítségével otthon is meghatározható a vizelet ketonszintje. Ha az érték magasabb a normálisnál, szükség lehet plusz inzulinra, illetve ha ehhez kiugró vércukorszint is társul, azonnal segítséget lehet hívni.

Forrás: Cukorbetegközpont (www.cukorbetegkozpont.hu)

Téma szakértője

Orvos válaszol

Tisztelt Doktor nő/úr!
Párom 31 éves vékony testalkatú ,mivel édesapja 30-as évei óta cukorbeteg és a látásával komoly problémák vannak illetve az egyik lábát már amputálták ezért fokozottan odafigyelek arra hogy időnként elmenjen ellenőrzésre! Sajnos az utóbbi 2 évben magasabb volt a cukorszintje ezért elküldött minket a diabétesz ambulanciára ahol egy sor további vérvizsgálat megállapították hogy 2-es típusu cukorbetegsége van azonban még nem kell kezelni. Mostanában viszont egyre sűrűbben hány és hasmenése van ,gyomorfájdalmakkal küszködik,lábaiban izomfájdalmak jelentkeznek,fáradékony. Orvoshoz nemigen szeret járni ,Én viszont aggódom és tulajdonképpen a kérdésem az lenne ,hogy előfordulhat e ezek a tünetek alapján ,hogy a kialakuló cukorbetegségének a szövődményei? Sűrűn előfordul nála a szapora szívverés és légszomj is aminek hatására töbször igen komoly pánikroham tört rá és 2-szer is a sűrgősségin kötöttünk ki ahol az ügyeletes orvos azt mondta pánikbeteg. Viszont Én azt gyanítom ,hogy ez talán inkább a cukorbetegsége miatt van. Vàlaszukat előre is köszönöm, üdvözlettel Jakab Tünde

dr. Bibok György
dr. Bibok György diabetológus
Tisztelt Jakab Tünde!

A párjának a hasmenése, gyomorpanaszai és az izomfájdalmak nagy valószínűséggel nem a cukorbetegséghez társuló tünetek viszont súlyosságuk alapján érdemes orvoshoz fordulni, pl. gastroenterológiai szakrendeléshez.

A fáradtság lehet esetleg magasabb vércukor következménye, de ehhez ismerni kellene, hogy milyen vércukra van a párjának.

A szapora szívverés és a légszomj sem a cukorbetegség közvetlen tünete.

Érdemes a panaszokkal először a háziorvost felkeresni, majd a megfelelő szakorvosi rendelést.

Üdvözlettel

Dr. Bibok György

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Maximálisan segítőkész

Gyors időpontfoglalási lehetőség, nem kellett órák hosszat várakozni a vizsgálathoz, az orvos maximálisan segítőkész és kedves volt, teljeskörű felvilágosítást adott.

További vélemények

Kapcsolódó videók

Hírek

Somogyi hatás, hajnali jelenség - cukorbetegként nem árt ismerni

Somogyi hatás, hajnali jelenség - cukorbetegként nem árt ismerni

A cukorbetegség igen összetett állapot, és előfordulhat, hogy a vércukorszint beállítása olykor nehézségekbe ütközik. Néha a glükóz szint csökkenése, néha annak emelkedése léphet fel. Inzulin kezelés esetén fontos tisztában lenni az ún. hajnali jelenséggel, valamint a Somogyi-effektussal, ugyanis ezek is állhatnak a reggeli magas vércukorszint hátterében. Hogy pontosan mit takarnak ezek az állapotok, illetve mi a különbség a kettő között, azt dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa magyarázta el. 

További részletek
A gyakori szemfertőzések cukorbetegséget is jelezhetnek

A gyakori szemfertőzések cukorbetegséget is jelezhetnek

Olykor-olykor mindenkinél felléphetnek különböző szemfertőzések: gondoljunk csak az árpára, vagy a bakteriális kötőhártya gyulladásra. Szerencsére mindkét állapot gyorsan gyógyul, és utána legtöbbször hosszú ideig nem is jön elő. Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa arra figyelmeztet, ha túl gyakran előfordul a probléma, akkor érdemes ellenőriztetni a vércukor szintjét, mivel cukorbetegségre is felhívhatja a figyelmet. 

További részletek
A cukorbetegség a szexuális életre is hatással van

A cukorbetegség a szexuális életre is hatással van

A cukorbetegség gyakran lappangva alakul ki, ám olykor vannak figyelemfelhívó tünetek, melyek jelezhetik a bajt. Ezek a panaszok az élet különböző területein megmutatkozhatnak, és előfordulhat, hogy szexuális téren következnek be negatív változások. Dr. Ferenczy Pétertől, a Cukorbetegközpont diabetológusától megtudhatjuk, vajon milyen problémák fordulhatnak elő ilyenkor.

További részletek

Prima Medica Egészséghálózat