A 2-es típusú cukorbetegség diagnózisa hallatán a legtöbben úgy gondolják, hogy életük végéig inzulin kezelésre szorulnak, pedig van, hogy elég a gyógyszeres terápia. Hogy mikor melyiket kell alkalmazni, és hogy mikor van szükség váltásra, arról dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbetegközpont diabetológusát kérdeztük.

A cukorbetegség terápiája

A heveny anyagcsere kisiklással járó esetek kivételével az újonnan felismert cukorbetegség kezelésének első lépése az életmódkezelés, mely magába foglalja a diétát és mozgásterápiát. Ezt követően, amennyiben nem sikerül eredményt elérni, kerül sor a gyógyszeres kezelésre. A cukorbetegség orvoslásában egymásra épül a gyógyszerek adása, (egyes vagy többes kombináció) később, ha szükséges, ezt ki kell egészíteni inzulinnal. A kezelésben ma már fontos szerepet töltenek be a GLP-1 analóg vagy antagonisták, ezek inzulinnal történő kombinációja, illetve a vizelettel a cukor ürülést fokozó szerek is a terápia részét képezik.

Mi a különbség az inzulin és a tabletta között?

Injekcióval lényegében a szervezetből hiányzó inzulin kerül pótlásra, hiszen hiányában a glükóz nem képes beépülni a sejtekbe, így azok éheznek, és emiatt az anyagcsere folyamatokban zavar keletkezik, a szervezet nem képes megfelelő működésre. Az inzulint egyedül injekcióval lehet bejuttatni, ugyanis szájon át szedve megemésztődne, nem tudná kifejteni a hatását. A gyakorlatban több féle inzulinterápia létezik, és hogy kinek melyikre van szüksége, azt minden esetben a szakorvos dönti el, hiszen a kezelés egyénre szabott, melyet befolyásol a beteg vércukorszintje, életkora, aktivitása, egyéb betegségei stb. Az inzulinok az alábbi dolgokban különbözhetnek egymástól: az inzulinok fajtájában, hatáshosszban, hatáskezdetben, valamint hatásuk csúcspontjában.

inzulin vagy gyógyszer a cukorbetegség terápiájaA gyógyszeres kezelésnek három nagy csoportja van: léteznek az inzulinhatást javító, az inzulin-elválasztást serkentő, valamint a vizelettel ürülő cukormennyiségét fokozó készítmények. Az első csoport gyógyszerei nem befolyásolják az inzulin szintjét, máshogy csökkentik a glükóz mennyiségét, míg a második csoportban különböző utakon fokozzák az inzulin elválasztását. Ezeken belül ma már több fajta, több hatásmechanizmussal is létezik, hogy melyikre van szükség, az a beteg állapotától függ.

Mikor melyikre van szükség?

1-es típusú cukorbetegség esetén csak az inzulinterápia jöhet számításba, hiszen ekkor az hiányzik az inzulin, ezért azt mindenképp pótolni kell.

A 2-es típusú diabetes kezelésénél a szakorvos szabja meg a kezelést. Általánosságban elmondható, hogy inzulinra akkor van szükség, ha a vércukorszint nagyon magas/nem reagál megfelelően sem az életmódváltásra, sem pedig a gyógyszeres kezelésre. Tabletta szedése akkor indokolt, ha az elsődleges terápia, az életmódváltás után sem normalizálódtak a vércukor értékek. Van, hogy csupán egyféle készítményt kell alkalmazni, ám az is előfordulhat, hogy kombinálni kell több gyógyszert, esetleg inzulinnal együtt szükséges használni- mondja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Természetesen vannak olyan esetek is, amikor a terápia módosítására van szükség: ilyen lehet az állapotban bekövetkező javulás vagy romlás. Ekkor a kezelőorvos a dózis módosítását írhatja elő, sőt, nagyfokú javulás esetén előfordulhat, hogy az inzulin helyett gyógyszert javasol a szakember (vagy fordítva, romlás esetén a gyógyszerről inzulinra kell áttérni).

Vannak ezen kívül olyan esetek, amikor a gyógyszerről csupán átmenetileg kell inzulinra áttérni. Ilyen a terhesség/szoptatás, nagyobb műtét, bizonyos gyógyszerek/betegségek, ezért ekkor mindenképp értesítse orvosát!

Ezekben a helyzetekben lehet szükség az addigi terápia módosítására

  1. testsúlyváltozás
  2. más klímájú helyre való utazás
  3. várandósság/szoptatás
  4. műtétek
  5. betegségek, új gyógyszerek
  6. nagyobb, tartósabb stresszhelyzet
  7. életkor, diabetes tartam előrehaladta
  8. a vércukor eredmények változása

Téma szakértője

Specialitások:

Rendelés típusa:

  • személyes, rendelői vizit
  • távkonzultáció (skype, telefon)
  • kizárólag magyar nyelvű, felnőtt ellátás (18 éves kor felett)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Jó napot! Augusztusban diagnosztizáltak 1-es típusú cukorbetegséggel. Nagyjából január óta jelentkezik az a problémám, hogy délutánonként, a vércukor szintem szinte minden egyes nap, folyamatosan felszökik. Ebéd utáni méréskor még normális tartományban van, mikor pedig vacsora előtt megmérem, 10 feletti értékeket mérek, nem ritkán 15 körül, de volt már ettől is több. Nagyjából attól függ, ebéd után milyen értéket kaptam. Mikor a délután folyamán megmérem, úgy tapasztalom, ekkor növekszik folyamatosan a vércukorszint. Láthatólag minden ok nélkül, délután nem fogyasztok semmit, csak vizet iszok, a diétát tartom, de bármit is teszek, ez a helyzet nem változik. Néhány eredmény az ebéd utáni és vacsora előtti mérésekről: 5.0 - 20.0 4.8-15.1 8.8 - 18.0 3.3-15.2 7.2 - 13.0 8.7 - 13.7 Korábban 15-8-11 Actrapid és este 8 egység Insulatard adagra voltam beállítva. Egy hete átállítottak este 20 Lemevir és 12-6-8 egység Novo Rapidra, de a helyzet most is ugyanaz. Előre is köszönöm válaszát!
Tamás

Dr. Porochnavecz Marietta

diabetológus
Kedves Tamás !

Valószínű hogy 1-es típusú diabetese miatt sem az Inzulatard, sem a Levemir nem hat elég hosszan. Van ennél már hosszabb hatástartamú inzulin is, amivel jobb eredményeket érhetünk el.

Fontos lenne ilyen típusú tartós inzulinra történő beállítása.

Üdvüzlettel: dr Porochnavecz Marietta

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

minden szempontból nagyon jó volt

A megrendelt egészségügyi szolgáltatásuk minden szempontból nagyon jó volt, és kielégítette elvárásomat. Nagyon bízom abban is, hogy a kapott javaslatok eredményesek lesznek, természetesen szükséges lesz a kapott utasításokat pontosan betartanom.             

Dr. Porochnavecz Marietta
Dr. Porochnavecz Marietta
diabetológus, belgyógyász, terhességi cukorbetegség specialistája

Kapcsolódó videók