Gyakran jár együtt az alvászavar és a 2-es típusú cukorbetegség

Gyakran jár együtt az alvászavar és a 2-es típusú cukorbetegség

Dr. Polyák Annamária Módosítva: 2019.12.30 15:03

A 2-es típusú cukorbetegségre gyakran évekig nem derül fény, így nem ritka, amikor már egy-egy súlyosabb szövődménye hívja fel rá a figyelmet. Pedig vannak olyan hétköznapinak tűnő tünetek, melyek felvetik a betegség gyanúját, és a legújabb tanulmányok szerint az egyik ilyen az alvászavar. Dr. Polyák Annamária, a Cukorbetegközpont diabetológusa a diabetes mihamarabbi diagnózisára hívja fel a figyelmet.

A 2-es típusú cukorbetegséget a magasvérnyomáshoz hasonlóan néma gyilkosnak is nevezik, ugyanis a kór gyakran alattomosan alakul ki, figyelmeztető tünetek nélkül. Amennyiben panaszok mégiscsak jelentkeznek, úgy a legtöbben csak átsiklanak rajtuk, hiszen a gyakori fertőzések, a fokozott szomjúságérzet és vizelési inger, a fáradékonyság, a nehezebben gyógyuló sebek nem olyan panaszok, melyekkel az emberek idejében orvoshoz fordulnak. Pedig kellene, hiszen ha az illető nem figyel fel a kezdeti jelzésekre, úgy meglehet, hogy már egy súlyosabb szövődménye után derül ki a diabetes megléte.

Alvászavar és cukorbetegség

A Diabtelogia nevű szaklap legújabb számában közzétettek egy tanulmányt, melyben egy újabb tünetre hívták fel az emberek figyelmét, amely sokszor együtt jár a 2-es típusú cukorbetegséggel. Számos intézet összefogásával készült kutatásból ugyanis kiderült, hogy az alvászavarral küzdő nőknél gyakrabban fordult elő diabetes. Maga a probléma megnyilvánult például nehéz elalvásban, gyakori ébredésekben, alvási apnoéban, horkolásban, illetve kevesebb, mint 6 óra alvásban A kutatók megfigyelték, hogy akiknél rosszabban telnek az éjszakák, azoknál nagyobb eséllyel alakul ki a szénhidrátháztartás zavara (pontosabban kb. 1,4-szorosára növeli a rizikót).

Sajnos hogy mi is az összefüggés az alvászavar és a cukorbetegség között, azt még vizsgálják a tudósok, ám valószínűsítik, hogy mivel az alvászavarok nagy befolyást gyakorolnak a cirkadian ritmusra, valamilyen mértékben megnövelik az étvágyat szabályozó hormonok termelődését a szervezetben. Ez hatással van az anyagcserére, és ezáltal fokozódik a túlsúly, ami köztudottan a 2-es típusú diabetes egyik fő kockázati tényezője. Ráadásul az alvászavarok esetén kevesebb cirkadian ritmust szabályozó melatonin is termelődik, ami csak tovább fokozza a rizikót.

Minél több rizikófaktor, annál nagyobb veszélyben van

Dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont diabetológusa elmondása szerint a 2-es típusú cukorbetegségnek több rizikófaktora is ismert, és értelemszerűen minél több ilyen tényező van jelen, annál nagyobb eséllyel alakul ki a betegség. Ilyen kockázati tényező az alvászavaron kívül a túlsúly, a magasvérnyomás, a stresszes életmód, az emelkedett koleszterinszint, a pajzsmirigy túlműködés, a Cushing szindróma, de bizonyos gyógyszerek is hajlamosítanak rá (pl. fogamzásgátlók, diuretikumok).

Fontos, hogy a magasabb rizikócsoportba tartozók gyakrabban ellenőriztessék vércukorszintjüket, hogy még idejében fény derüljön a probléma meglétére, még a szövődmények kialakulása előtt. Ezt elég évente megtenni, ám ha olyan tüneteket tapasztal, mint pl. a fokozott szomjúság, viszkető bőr, nehezen gyógyuló sebek, acetonszagú lehelet, fáradékonyság, akkor érdemes mihamarabb elvégeztetni a vizsgálatot!

Amennyiben emelkedett a glükózszint, úgy az orvos gyógyszeres/inzulinos terápiát ír elő, melyet életmódváltással szükséges támogatni, ami magában foglalja a speciális, személyre szabott diétát, valamint a rendszeres testmozgást.

Téma szakértője

Orvos válaszol

Kedves Doktornő!
2 hónapja diagnosztizàltak nàlam 2-es típusú cukorbetegséget.(60 éves vagyok)
Egyelőre Meforal tablettàt kaptam ,de most megyek még diabetológushoz megbeszélni a tovàbbiakat.
Kérdésem az lenne, hogy gyógyszerrel, több mozgàssal, diétàval milyen életkilátásaim lehetnek.
Tüneteim nem voltak, kontroll laborvizsgàlat mutatott magas(14) vércukorszintet.
Mit tehetek még az egészségéért?
Köszönettel: Edit

Kedves Edit !

A 2-es típusú diabetes, ami Önnek is van, lassan évek alatt fejlődik ki.
Amikor megtudjuk kezdjük el a beteg kezelését.
A Meforal származékok ma a diabetes kezelésének alap gyógyszerei. Emellett nagyon fontos a rendszeres legalább napi 30 perces mozgás és a meghatározott szénhidrát tartalmú diéta.
Ezt fontos hogy az orvosával és diétás nővérrel pontosan beszélje meg. A továbbiak rendszeres kontroll, évi 2-3 alkalommal laboratóriumban végzett vérvizsgálat, évente szemészeti vizsgálat javasolt. Amennyiben szövődmények nem alakulnak ki ez nem korlátozza életkilátásait. Ennek az a feltétele hogy jók legyenek a vércukor értékei.



Üdvözlettel:
Dr. Porochnavecz Marietta
belgyógyász -diabetológus
Dr. Porochnavecz Marietta
Dr. Porochnavecz Marietta diabetológus

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Figyelmes

"Nagyon körültekintő, barátságos és figyelmes a Doktornő. Az egész embert kezeli, nem csak egy konkrét betegséget. Szakmailag nagyon felkészült."

További vélemények

Hírek

Homályos látás, átúszó foltok? Idősebb betegeknél fontos a retinopátia megelőzése

Homályos látás, átúszó foltok? Idősebb betegeknél fontos a retinopátia megelőzése

A cukorbetegség szövődményei kapcsán elsőre sokaknak a végtag amputáció veszélye ugrik be, de nagyon fontos felhívni a figyelmet a legsúlyosabb mikrovaszkuláris szövődményre, a diabéteszes retinopátiára is. Ez a betegség sokáig tünetmentes maradhat, és akár csak egy hirtelen látásvesztés vizsgálatakor diagnosztizálják. Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont – Prima Medica diabetológusa azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad az idősebb betegeknek legyinteniük az egyre romló látásukra, mondván, ez az idősödés velejárója. Nem csak akkor kell orvoshoz fordulni, ha már kialakult a homályos látás, a szem előtti úszó foltok, a látótérkiesés, a cukorbetegek rendszeres szemészeti kontrollja és a cukorháztartás stabilan tartása elengedhetetlen a látás megóvásához.

További részletek
Miért alakulhat ki diabéteszes neuropátia akkor is, ha „jók” a vércukorértékek?

Miért alakulhat ki diabéteszes neuropátia akkor is, ha „jók” a vércukorértékek?

A cukorbetegség egyik korai szövődménye a diabéteszes neuropátia azért alakul ki, mert a komplex anyagcserezavar károsítja a testünket behálózó perifériás idegeket. Emiatt a beteg fájdalmakat, bizsergést, érzéketlenséget tapasztal, és ez különösen meglepi akkor, amikor a vércukorértékei „papíron” jónak tűnnek. Dr. Para Györgyi, a Cukorbetegközpont – Prima Medica diabetológusa, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista magyarázta el az okokat és hívta fel a figyelmet a kivizsgálás jelentőségére.

További részletek
Már napi egy cukormentes üdítő is növeli a cukorbetegség kockázatát?

Már napi egy cukormentes üdítő is növeli a cukorbetegség kockázatát?

A tudatos cukorbetegek kerülik a cukros üdítőket, de sokan még mindig azt gondolhatják, hogy a mesterséges édesítőszereket tartalmazó italok vagy ételek fogyasztásával megtettek minden tőlük telhetők a betegség karbantartásáért. Holott ez sajnos nem igaz! Varga Dóra, a Cukorbetegközpont – Prima Medica vezető dietetikusa, okleveles táplálkozástudományi szakember MSC járt utána egy friss kutatásnak a témában, és arról is beszélt, mi az egészen biztosan követendő irányelv.

További részletek

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK